12.rész: Jó hatással

Sziasztok! Megérkezett a 12.rész! Nagyon szépen köszönjük a kommenteket, és a megtekintést! Fantasztikusak vagytok^^ Ha tetszett a rész kommentelj, iratkozz fel! Jó olvasást! xxIsabella

*Sarah szemszöge
Ott álltam csendben, magamban őrlödve, hallgatva a veszekedő párt.
  - Azt, hogy nem..teheted ezt! Gondolj bele milyen neki!-túrt ingerültem Niall dús, szőke tincsei közé, miközben erősen szorította az egyik konyhaszék karfáját.
  - Miért is? Milyen neki?-vágta oda neki flegmán Kate, miközbe tekintete közte, és köztem cikázott.
  - Így is rengeteg dolga van! Térj már észhez!-vágott vissza a Szöszi. Szinte érezni lehetett a feszültséget a levegőben, de én nem tettem semmit, gyomrom még mindig fájt, és így is ki voltam készülve most meg Kate rátesz még egy lapáttal.
  - Csak nem lefektetted már? Azért véded ennyire?-szegezte felém mutatóujját dühösen a veszekedő tag női ‚szereplője’. Éreztem, hogy egy ideg elpattan valahol a fejemben.
  - Na jó! Most lesz elég ebből! Nem történt köztünk soha semmi, nem fogod fel?-üvöltöttem kikelve magamból, nem hagyhattam, hogy az egykori barátnőm konkrétan az higyje, hogy lefeküdtem a jegyesével. Mind a ketten visszafolytották lélegzetüket és csendben maradtak. Meguntam a várakozást, horkantottam egy szánalmasat Kate-nak célozva és visszarohantam a szobámba, az ajtót újra kulcsra zártam, nem akartam, hogy bárki is rám nyisson  így szétesve. Ugyanis sírva, könnyek között hullottam a földre mint egy darab rongybaba, amikor elejti egy kisgyermek. Semmi másra nem volt szükségem, mint Niall ölelésére. Ezekkel a vágyakozó gondolatokkal dőltem el ágyamon, lábaimat felhúzva, valami még mindig olyan érzést kelltett gyomromban, mintha késsel vagdalták volna belülről. Már egész héten nem kellett mennem dolgozni, azaz volt négy kerek napom, mivel még csak csütörtök volt. Eltelt bő két óra, addigra már lecsillapodott a lenti vita, de a gyomromban lévő fájdalom nem. A szobámba telepedett csendet lenti ajtócsapódás szakította félbe, majd rá két percre valaki az én ajtómon dörömbölt. Mivel a kulcs rá fordítva helyezkedett el az ajtóban, belülről, így nagy nehezen fel kellett tápászkodnom kinyitni.
  - Szia!-rontott be kérdezés nélkül Niall, engem gyorsaságával majdnem fellökve, mire felszisszentem a fájdalomtól.
  - Uhh bocsi!-húzta el száját és mintha régi jó barátok lettünk volna levágódott az ágyra, én pedig mellé ültem, hasam továbbra is fájt, már hányingerrel cifrázva.
  - Mit keresel itt?-probáltam szolídan feltenni a kérdést, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
  - Téged! Filmezhetnénk! Elterelem a figyelmedet..-mutatott hasam felé, mire csak elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy akkor is feltud vidítani, mikor legszívesebben levetném az életemet egy hídról, egyenesen a mélybe. Egy fej rázással tértem vissza gondolataim közül, Ő addigra már a dvd lejátszóba pakolta be a Démonok Között című filmet, még nem láttam de a címből vettem, hogy horror.
  - Horror, de nem vészes!-biztatott és lefeküdt mellém, mivel én már addigra elterültem az ágyon. A filmkockák pörögni kezdtek, olyan részek jöttek ahol kénytelen voltam Niall-hez bújni, amin Ő csak vigyorgott. Még mindig fájt a hasam, ezt észre is vette. Váratlanul felhúzta pólómat és az adott fájó részt kezdte simogatni. Mélyeket sóhajtottam, egyszer ki is néztem az ablakon már délután öt órát ütött az óra. Ezt sem akartam elhinni, hogy vele rettenetes gyorsan ment az idő. Már a második filmet néztük, csendben. Nem kérdeztünk semmit, így is pontosan értettük egymást. Meleg tenyere végig hasamon pihent, a fájdalom el is tűnt. Talán az érintésétől, talán mástól, nem tudom. Már csak arra emlékszem, hogy magához ölel, ad egy puszit, majd elalszunk.
/péntek reggel/
Valaki halk szuszogása csiklandozta nyakamon lévő bőrt. Kinyitottam látókáimat és másik kettővel találkoztam közvetlen közelről, ugyanis Niall-el orrunk már-már egymáshoz ért.
  - Kate? Ha ezt megtudja!-pattantam fel hirtelen.
  - Nyugi! Tegnap este összevesztünk, és lelépett! Haza se jött!-probált lenyugtatni, már felülve az ágyba. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt visszafekve mellé, de a plafont nézve.
  - Gyere ide! Fáj még?-nyúlt felém, közelebb húzodott és magához ölelt. Tiltakoztam volna, de azaz isteni illatta teljesen elvette eszemet, ezért nem is tudtam válaszolni. Szinte de ja vu érzésem volt, hisz ez tegnap este is megtörtént, ölelés nélkül. Tökéletes idilli, romantikus pillanatunkat lépcsőről származó trappolás szakította ketté. Niall felpattant, de az ajtómban állva még visszanézett.
  - Ha kérdezi, csak beszélgettünk!-kacsintott és elment. Én pedig ott feküdtem az ágyamon, egyedül, vigyorogva, a takarót szorongatva ami teljesen átvette az illatát...